Az ULTRA életszemléletben kiemelkedő szerepe van az Időnek, és ahhoz való viszonyulásnak. A modern kor embere észre se veszi a fontosságát. Lenézi, figyelembe se veszi, nem tartja fontosnak. Dobálja, meggyalázza, mint egy koszos törlőrongyot. Büszkén nem vesz róla tudomást, mikor estéket, napokat a semmittevéssel ünnepel. Beül egy képsugárzó elé, átaludja az órákat, a saját mókuskerekében teker éveket és évtizedeket. Erről aztán nyugodtan nyilatkozik is, „Semmit nem csináltam tegnap, ezen a hétvégén, és holnap se fogok”. Társai nem nézik le emiatt, mivel ugyanazon alomból származnak, ezen szokások beépültek majdnem minden egyes otthonba. Pedig ilyenkor mindenkiben van egy érzés, ami nagyon mélyről fakad. Ez az érzés, entitástól függően erősebb lehet, vagy gyengébb, de létezik. Az érzés, ami az Idővel kapcsolatos visszaélést okoz. Az Idő Istenével szembeni tiszteletlenség. Mintha megsértenénk valamit, vagy valakit. Mintha visszaélnénk egy erős, természetfeletti erővel. Megnevezni nem tudjuk, hogy mi az. Csak valami, aminek érezzük az erejét, és a súlyát. Nevezzük Idő Istenének. Foglalkozzunk vele, gondoljunk rá. Cselekedeteinkben, döntéseinkben legyen ott ezen Istenség is, legyen minél nagyobb szerepe benne. Hangja segítségével eltévelyedett, bolyongó létező is áttérhet a magas szintű élet nagyszerű ösvényére.
Az idő magasszintű tisztelete alapvetően változtatja meg a létezést. Részegységeinek is kiemelt szerepet adunk: minden perc, minden másodperc, minden pillanat súllyal fog rendelkezni. Minden időegységet meg akarunk tölteni valamivel, ami túlmutat a vegetáción, olyan dologgal mellyel létezésünket kiterjeszthetjük, és felemelhetjük. Minden időegység számít, minden másodperc tere lehet a bennünk lévő belső háborúnak. Minden nap, mikor felkel a nap, és felkelünk, egy kisebb születéssel érjen fel. A nap vége, a naplementével, amikor elalszunk, meghalunk. Egy nap az élet. Minden nap lehet egy élet.