A technokonzervatív hozzáállás segít a valóságban maradni. A valóságban maradás segít magasszintű létezővé válni. A magasszintű entitássá válás magával fogja hordozni a fejlődésre törekvést. A fejlődés meghozhatja azt az állapotot, melybe az ember igazán teremtetett. Melyben igazán otthon érzi magát, melyben büszkeség tölti el, akárcsak létezésének tudata. A fejlődés útja igazán izgalmas, bár nagyon nehéz, testi és tudati megpróbáltatással jár. Az útja mindenkinek egyedi és saját magának kell megtalálni, majd ösvényt vágni.
A világ olyan, mint egy áramló folyó, rajta uszadékfákkal. Az áramló uszadékfák az emberek, akik rajtuk kívül álló erők befolyásának engedve sodródnak. A lecsatlakozás a fővonalról, fokozatosan történhet. Először észre kell venni, hogy külső erők befolyásolása alá kerültünk, alávetettük magunkat a folyó sodrásának. Ezen felismerés után az érzékszervek keresni kezdenek esetleges alternatívát. Az érzékszervek megtalálhatják a folyó partot. A folyón túl is van élet. Vannak fák, hegyek, és völgyek. Van alternatíva. Az öntudatra ébredő uszadékfa kissé közelebb megy a parthoz. Látja az alternatív életutakat, lát más ösvényeket, más élőlényeket, akik az erdőket, és partokat járják. Erőt fog venni magán, és partra úszik. A partra vetődve az első érzés a magányosság. Hisz a sok másik uszadékfa boldogan úszik tovább lefelé a folyóval. De a partra vetődési folyamat során átélt tapasztalat, és élmény által a változás már elindult. A fa átváltozik kívülről is, olyan entitássá válik mely formára igazán kitalálták. Az élet akkor kezdődik el igazán, amikor megszűnik az addig kontrollálló külső erő, és tetteit saját maga kezdi el alakítani. A fejlődés útján lévő entitás egyre magabiztosabb lesz, egyre nagyobb bölcsességet, tapasztalatot halmoz fel, melyet saját, és a közössége érdekében használ fel.
Az ULTRA nem vallás, és nem adja meg az élet értelmét. Ez csak segítő szemlélet, segítő kéz, mely által az ember feljebb kerülhet. Kezdőlökés, és útmutatás. De az ember a legvégső, és legfontosabb útján egyedül marad. Saját útját, saját ösvényét, és életének értelmét saját magának kell megtalálnia.
Saját tapasztalatom az, hogy az ULTRA automatikusan magával hozza a felfelé törekvést. A lebontott tudati szeméthalmaz, és annak forrásainak elvágása, a technokonzervatizmus, és a digitális leválasztódás által, a halom csökkenését eredményezi. Ilyenkor mintha egy belső erő felszabadulna, a rá nehezedő súlytól megszabadulva érezni lehet, annak felfelé törekvését. Természetes, magától értetődő belső erő, mely állandóan előre irányulna. Belső erő, mely talán már az archaikus emberben is jelen volt. Ezen erő hatására alkottak magas szintű civilizációkat, ezen erő hatására tökéletesítették a kovácsok a damaszkuszi kardokat, vagy a régi írástudók a középkori, gyönyörű kódexeket. Olyan, mintha ez a belső erő a kifinomultság, a tökéletesség és abszolút esztétika felé irányulna. Mintha ezen erőt teremtőink azért hagytak volna bennünk, hogy megtapasztaljuk a fenségességet, és természetből kiemelkedő magasztosságot, erkölcsiséget.
Az ULTRA életút magával hozza a nagybetűs élettel járó, szélsőségesebb kilengéseket is. A modern ember ki tudja vonni magát ez alól. Nem neveli a gyerekeit, a megszokott munkahelyre jár, a megszokott emberekkel találkozik, a jól megszokott bejáratott emberekkel találkozik, a jól beosztott időrendjébe. Szőnyeg alá tud bújni. Kivonja magát a jelentősebb történésfolyamból. Nem vesz tudomást, tettek nélkül abszolválja az általa igazságtalannak tartott történéseket. Ez a jelenkori üres létezés megvalósítása. Ez kényelmes, nem jár kellemetlenségekkel, fizikai, vagy tudati küzdelemmel. Ugyanakkor magával hordozza az üresség magas szintű tragédiáját. Lánglélek, alkotás, szárnyalás helyett az ürességtől kongó, színtelenséget. Ezt az életet hagyja maga után, ha az eleven életet választja. Ha a bűzös, pállott állóvizet otthagyja, valamiért, ami állandó mozgásban van. Valamiért, ami folyamatosan lélegzik, melynek keringése intenzív, és sosem áll le. A döntés önkéntes. Önkéntesen választod az eleven életet.
Az ULTRA-val az igazi életre kárhozod magad, az igazi életre, melyben nem menekülünk el a valóság ridegsége, és a nehézségeket jelentő, mindent elsodorni látszó hullámai elől. Büszkén állunk a hullámok elé, és várjuk a becsapódást. A becsapódások először keményen fognak érinteni. Fulladozás, elárasztás. Aztán egyre jobban megszokjuk az érzést, és megtanuljuk, hogy hogyan kell a hullámokban viselkedni. Alkalmazkodunk a hullámos tengerhez, és később már nem merülünk el. S eljön az idő, amikor már a naplementében fogunk szörfözni rajtuk.
Az ember azért választja a virtualizmust, mert ott csodákat tapasztalhat tudati szinten. Érdekes emberek csinálnak nem mindennapi dolgokat. Történetek, melyek kiemelkednek az átlagból, mely felhívja magára figyelmet, és az emberek érdemesnek tartják követni azt. Sokszor a realitás nem tartogat csodákat, kevesen vannak a környezetünkben, akik elütnek az átlagtól. A városokban sétálva elvétve találkozunk különlegeségekkel, csak a rendszerbe beleidomult szürkeegerekkel, vagy az önmagukat lázadónak nevezőkkel, akiknek a rebellió annyiban merül ki, hogy a társadalmi törvények határát feszegetik. Az igazi felemelkedés nem ez, hanem amikor valamilyen területen az addigi normákon túl lépve leszünk többek, alkotunk valami olyat, mely szemet, és tudatot is gyönyörködtet. Tettek, melyek alapjai nem mások cselekedetei, nem a múltban történt dolgok, hanem máshol gyökereznek. Mi leszünk a csodatevő alkotók, akik színeket hoznak a valóság szürkeségébe. Szerep, melyben a létezés igazi boldogság.
A városi élet értéktelensége, erkölcstelensége és kiüresedése miatt egyre többen választják a visszatérést a vidéki, önfenntartó létformába. A városból kimenekült rétegek közösséget alkotnak, és természetközelibb létezést választják alternatívaként. Az ULTRA szemlélet egyik célja, hogy az urbánus, városi közösségi formát nem hátra hagyja, nem fordít neki hátat, hanem megtöltse azt eleven élettel. A múltban az emberek tömegei nemhiába hagyták hátra a vidéki létformát a városiért. A városi létforma, kevesebb időt vesz el a létfenntartásra, több idő jut más tevékenységekre. Más tevékenységekre, melyek túlmutathatnak az mindennapi túlélésen. A városok voltak mindig a kulturális, politikai forradalmak gyújtópontjai. A változás itt kezdődött el, itt dőltek el országok, birodalmak sorsai, egy célba irányuló akaratok által.
Előttem van egy jövőkép. Városokat látok, melyben a tereket, és utcákat újra megtölti az igazi, magasszintű élet. Az emberek esténként, munka után kitódulnak az utcákra, terekre. Nem töltenek estéket képsugárzók előtt, mivel rájöttek, hogy nem vágynak virtualitásra, se a semmittevő vegetációra. Az igazi életre vágynak. Az igazi élet kint zajlik, a közösségi tereken. Minden este játékokat és eseményeket szerveznek. Visszatérnek a régi hagyományok. A sportpályákra újra visszatér az élet, kacagó, jajgató, veszekedő gyerekek zaja borítja a levegőt. A sportrendezvények újra népünnepségek lesznek, tömegek tódulnak újra a helyi rendezvényekre is, mivel a valóságban akarják látni az eseményeket, és nem sugárzón keresztül. A színházak, koncertek megtelnek a valóságos élményre vágyó emberek tömegeivel. Felélénkül a politikai élet, az emberek felvonulnak az általuk igazságosnak, és jónak tartott politikai mozgalmak mellett. Az utcák, kávéházak az ideák, és politikai eszmék csatatere lesz újra. Az emberek alkotni fognak, új ideákat, új ötleteket. Tárgyakat, épületeket, különleges eseményeket, melyek csodálatossága a magas szintű élet esszenciáján alapul.